2020 őszen részt vettem egy ötlet pályázaton. Az eredményhirdetés még ezután lesz! A pályázatot a SpaTrend Kft. írta ki. A cég az ürömi telephelyen lévő bemutató termek külső felújítási munkálatai után a belső terek átalakítására szeretett volna friss ötleteket kapni. A projekt célja, hogy a termékek színvonalas környezetben legyenek bemutatva, ahol az ügyfelek egyrészt képet kapnak az áruválasztékról, másrészt pedig, hogy a bemutató termek látványa, a termékek bemutatása és az egész hangulat inspirálóan, élményszerűen és meggyőzően hasson rájuk.

A Spa Trend a masszázsmedencéivel, szauna és gőzkabinjaival, illetve pihenő kerti bútoraival a wellness szolgálatában áll. A wellness pedig a jólét állapota, amikor testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremtünk önmagunk számára, ahol a mindennap stresszt elengedve megpihenünk, ellazulunk, relaxálunk, testileg-lelkileg gyógyulunk, és e folyamatok által felfedezzük önmagunkat és egyben a világunkat. Egy utazás részeseivé válunk.  Az én koncepcióm ez a képzeletbeli utazás, melyet a 4 elem által teszünk meg. Ahogy a 4 elem a teljességet szimbolizálja, úgy képviseli a SpaTrend is termékeivel a wellness piac egészét. Így született meg a Levegő, a Föld, a Víz és a Tűz terem.

 Levegő terem

Föld terem

 

Víz terem

Tűz terem

 

https://www.spatrendonline.hu/palyazat/palyamunkak/jaksa-szilvia-anita