Művész családba születtem. Apám és nagyapám is festett. Olajjal vászonra. Nekem ez volt a természetes, hogy festünk, rajzolunk, alkotunk, hogy művészeti albumokat nézegetünk és kiállításokra járunk. Ebbe nőttem bele és ennek megfelelően én is alkotó ember lettem.
Felmenőim mellett egyértelműen meghatározó volt gimnáziumi tanárom; Nagy Ferenc festőművész, aki a rajz és művészettörténet tanítás mellett megismertetett különböző művészeti ággal és kifejezésmóddal. Támogatása révén sokféle technikát ki tudtam próbálni: a grafikát, a metszet készítést, az agyagozást, a mintázást, a tűzzománcozást, az ékszerkészítést és a festést; akvarellel, temperával. Ebből az egyvelegből végül a három utolsó tevékenység emelkedett ki, ezekben találtam meg leginkább a testhez álló önkifejezést. A folyamatos inspirálása és a korlátjaim felszámolása által neki köszönhetem a művészi látásmódot, az alkotói szabadságot, a színek szeretetét és az ösztönös, nyers kifejezést. Pályázatokon is indított, melyek között a budapesti középiskolák rajzversenyén lettem dobogós. A díjazottak műveiből 1995-ben a Támaszpont Galériában volt kiállításunk. Elindított a pályán, többszörösen is. Az Ö hatására mentem az ELTE Bölcsészkar Művészettörténész szakára, ahol 2004-ben szereztem diplomát.
Ezzel párhuzamosan pár évet a Ferenczy István Vizuális Műhelybe jártam festeni, ahol Kopasz Tamás festőművész foglalkozott velem. A nagyvonalú ecsetkezelést és a nagy léptékben való gondolkodás az ő hatására épült be a stílusomba. A Műhely több kiállítást is szervezett, melyeken én is kiállítottam.
Az egyetemi évek alatt az építészet, a bútortörténet és a dizájn fogott meg leginkább, és 2001-2003 között elvégeztem egy lakberendező iskolát, bár akkor még csak hobbinak indult az enteriőr tervezés. Miután befejeztem az iskoláimat, addigra nyilvánvalóvá vált, hogy a szakmám lesz a hobbim, és a hobbim a hivatásom; a lakberendezés irányába mentem tovább, ahol az első 12 évben még grafikázva és festve készítettem el a látványterveimet. Ezzel párhuzamosan az ékszerkészítést és a tűzzománcozást is folytattam, amelyek termékei Gyöngyangyal márka név alatt készülnek 2005 óta.
Ezek az alkalmazott művészeti technikák jó ideig kielégítették az alkotás iránti vágyamat, ám miután 2015-ben átálltam a számítógépes látványtervezésre, megint hiányzott a művészi önkifejezés.
Újra kerestem a helyem, és 2021-ben Varga Zsófia festőművész műtermében találtam meg azt a közeget, ahol tovább tudtam képezni magam, ezúttal már az olajfestészet terén. Visszatértem a gyökerekhez! Ez az, ami igazán én vagyok; égő színek, erőteljes formák, atmoszférikus ecsetkezelés és drámai kontrasztok.
2022-től festményeimet vásárolják is, főleg ügyfeleim, akinek az általam tervezett terekben illesztem be a képeimet.
Alapvetően kollekcióra dolgozok, de igény esetén megrendelést is vállalok; méret és téma szerint, saját stílusban. Másolatot nem készítek. Szükség esetén a keretezést is bonyolítom.
Két tematika foglalkoztat most; a növények világa és az emberi test. Ez alapján alakul most a Biofil és a Bodylove kollekcióm.
Biofil kollekció
Summer green
olaj, vászon, 70×90
210 000Ft
Titkos kert
ELADVA
Snowfall -páros kép
ELADVA
Summer night
olaj, vászon, 75×58
160 000Ft
Greensoul – páros kép
olaj, vászon, 40×50
180 000Ft
Bodylove kollekció
REM
olaj, vászon, 70×100
180 000Ft
Éjfél-hajnal – páros kép
ELADVA
Wave
olaj,vászon, 80×100
220 000Ft